Meglepő gondolatok a reggeli kávé mellé!
Mr. Smith egy reggel arra ébredt, hogy elege van az asszonyból. Nem azért, mert rossz idomokkal verte meg az Isten, az még nem lett volna baj. Első felesége, Mary is púpos volt, meg ide-oda járt a szeme, aztán mégis mellette maradt, amíg el nem ütötte egy piros, emeletes omnibusz Londonderryben, hanem mert visszabeszélt.
Múltkor is, mikor a Köpcös Bill kocsmájából hazafelé tántorgott, úgy hajnali három fele, megkérdezte, hogy hát: – Merre voltál, te rongyos disznó?!”- na, azért ilyet ne mondjon egy asszony sem!
Meg amikor Pete – nél, a gin készítőnél dolgozott Pemborkshire-ben 4 napot, és már ott, a Pete ivójában elverte mind a 3 fontot, amit a munkájáért kapott és egy lajtos kocsi tetején hozták haza ötödnap merev részegen, na akkor is beszólt a némber, hogy: – Hol a pénz, te gané, ugye nem ittad el?!- de, William elitta, mind egy shillingig, na, és akkor meg mi van?!
Azért még nem kell így beszélni egy családfenntartó, máját tisztességben szétivó, angol úriemberrel!
– Ebből elég!- gondolta Will – eladom a boszorkányt, el én!
Jövő héten, Watfordban lesz a hetivásár, asszony adás-vétel is lesz, ott hátul szokott lenni, a mentolos cukorka árus mellett, viszem az asszonyt, hátha adnak érte pár fontot, elég volt!
Tracy, Willam második felesége különösen mogorva és még különösebben randa ír nő volt. Mindhárom szál vörös haját reggelente búsan simogatta a hajnali esős orkán, a nagy ír burgonyavészben kihullott fogai vádlón vicsorogtak a komor világra.
Nem különösebben rezzent meg az ötórai Lipton Earl Grey tea forralása közben, amikor aznap délután Will bejelentette, hogy ő most jól el lesz adva valakinek.
– Csak ne igyon, akinek eladsz, te gané..! – sziszegett tömött bajsza alatt Tracy!
– Olyan itt nincs, itt mindenki iszik! – villant Will grogtól elárvult szeme.- Aki itt nem iszik, az vagy nincs itt vagy nem angol, csak tompaagyú francia vagy hülye walesi!
A watfordi asszonyvásár messzi földről híres mulatság volt évszázadokon át. A portéka között bögyös, faros, kóró, piros pozsga, halott színű, görbe-vagy póznalábú termékek is megtalálhatóak voltak.
A férjek jelképesen, kötélszáron vezették kedvesüket egy emelvényre, ahol aztán az eladó bemutatta az eladni szánt arát. Különösen persze az áru jó tulajdonságaikat próbálták az asszonykupecek kiemelni, így próbálva feljebb srófolni a vételárat.
A középkor óta a legfontosabb aranyszabály az volt a használt asszony börzén, hogy a feleség nem volt köteles a legmagasabb árat beordibálót választani, hanem a licitálók közül a neki legszimpatikusabb, illetve legkevésbé undorító vevőt választhatta új urának.
Így esett hát, hogy Tracy vevője egy Horace Clayton nevű, szimpatikus, félfülű skót lett, aki kerek 10 fontot fizetett Williamnak a Tracy nevű becses áruért.
Történt mindez az Úr 1926.-ik évében!!
Ez volt az utolsó, feljegyzett feleségvásár Angliában, a modern demokrácia fellegvárában.
