Kezdőlap

Kondricz Péter

író

Kedves Látogató!

Szeretettel üdvözlöm itt, az Üveghegyen is túl, a weboldalamon.

Őszintén remélem, hogy az itt elérhető könyveimet, összegyűjtött életforgácsokat, mindennapi benyomásokat tartalmazó kis írásaimat, valamint afrikai élményeimet olvasva elmosolyodik, vagy picit elgondolkodik azok
tartalmán.

Köszönöm megtisztelő érdeklődését, kellemes tallózást és olvasást kívánok!

Könyveim

Arra gondoltam, teszek egy bátortalan kísérletet és megpróbálom leírni a leírhatatlant, bepillantást nyújtani a varázslatos Afrika világába, mindezt döntően személyes élmények alapján. Elrablási kísérlet, vudu, terrorista csoportok, nemessé avatás és nigériai hétköznapok villannak fel az első két könyvem történeteiben.

 Az apró karcolataimról szóló, kávé melletti gyűjtemény pedig cikázó gondolataimat szedi egy csokorba, a mulatságos, megható vagy elgondolkodtató mindennapok történéseinek tükrében.

(Kattintson a képre!)

Legújabb könyvem

Széllelbélelt és komoly históriák

Tudja-e, nyájas Olvasó, hogy ki volt az első magyar, aki megkerülte a Földet? És hallott-e már Palatinusz Jóska Habsburg főhercegről, aki cigány nyelven beszélgetett, ha úgy tartotta kedve? Gondolta volna, hogy Szent Ferenc egy hihetetlenül vagány és belevaló fickó volt, és hogy honnan ered a „fénylik mint a Salamon töke” kifejezés? Tényleg volt nekünk egy elfeledett feltalálónk, akit fantasztikus találmánya, a budi, létrehozása miatt, még Zsigmond király is Georgius Polczonczaro-nak (Polconszt*rő György) nevez egy 1429-es oklevelében? Mindezen kérdésekre választ kaphatunk Kondricz Péter legújabb könyvében, melyben a közösségi médiában rendszeresen közreadott, történelmi témájú gondolataiból ad nekünk át egy csokorra valót. Humoros, komoly, néha döbbenetes, de igaz történetek bújnak elő a múlt félhomályos bugyrából, melyhez kellemesen csodálkozós olvasást kívánunk!

Korábban megjelent könyveim

Kalandok Nigériában, a szultánok, emírek és királyok földjén

Nigéria. Afrika legnépesebb országa. Népek, kultúrák, vallások, színek, fények, illatok kavalkádja. Mérhetetlen gazdagság és elmondhatatlan szegénység hazája, terrorista csoportok által fenyegetett térség. Első könyvemben diplomataként szerzett személyes élményeimet igyekeztem írásba önteni egy olyan rendkívül érdekes világról, mely a legtöbb európai számára teljesen ismeretlen.

Szerelem a Boko Haram árnyékában

Második könyvem nem leányregény, bár a szerelem fontos szál a műben. A történet egy része igaz, és amely bármelyik pillanatban megtörténhet Nigériában. Az Olvasó bepillantást nyerhet nem csak egy nigériai család hétköznapjaiba, hanem a tragikus eseménysor nyomán az világ egyik legveszélyesebb terrorista szervezetének tevékenységébe is.

Életmorzsák a reggeli kávé mellé

Hétköznapi hősök, idősek és fiatalok, esendők és vakmerők, édesanyák és rajzfilmfigurák, valamint új köntösbe öltöztetett történelmi alakok villannak fel harmadik könyvemben. Az apró karcolatok humorral és iróniával igyekeznek bemutatni a minket körülvevő világot, vagy legalábbis annak icipici részeit. Jó szívvel ajánlom kis történeteimet a reggeli kávé mellé.

Adventures in Nigeria, in the land of kings, sultans and emirs

Dear Reader! You are holding an unusual reading in your hands. The author was dropped, like a paratrooper, into Nigeria's biggest metropolis, Lagos, as a diplomat to broker business deals for Hungarian companies in the region and promote Hungarian economic potential in the country. While doing so, the writer, who is me, was knocked down and then lifted up by a tsunami of a culture shock, the first waves of which I have tried to convey in words. This is the theme of this book, seasoned with distinct Hungarian humour.

Az elektronikus kereskedelem jogi kérdései

Kiadványunkban összefoglaljuk mindazon tudnivalókat, amelyeket az internet térhódításának köszönhetően az elektronikus kereskedelemről, elsősorban annak jogi vetületéről ma már nem csak a programozóknak, jogászoknak, hanem minden, az internettel szoros kapcsolatban lévő embernek tudnia kell. A kiadvány az elektronikus kereskedelmet elsősorban jogi szempontból tárgyalja, de nem kerüli meg a jogügyletek bonyolítása mögött meghúzódó műszaki háttér vizsgálatát sem.

Újabb életmorzsák, a reggeli kávé mellé

Rohan az idő, már több mint másfél éve jelent meg az Életmorzsák a reggeli kávé mellé kötetem, 40 pici Facebook-történettel. Az új, 80 kis írást tartalmazó könyvcímén rengetegéjszakát végigtépelődtem. Végül megszületett az egyszerűségében is pazar Újabb életmorzsák a reggeli kávé mellé cím. A válogatásban Ülő Bikától a tejbegrízig, Türr Istvántól a mozdonyszerelmen át az óvodások tiltakozó 12 pontjáig, Frakkstrasburgi bírósághoz írtpanaszos levelétől kezdve a horkolástagadásig van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Szeretettel ajánlom minden kedves érdeklődő szíves figyelmébe a szerény, ellenben lelkes művet.

Gondolatok a reggeli kávé mellé

Vip Casino: Fast‑Paced Slots, Live Action, and Mobile Thrills

When the lights go up and the reels start spinning, the whole atmosphere of Vip Casino feels like a sprint rather than a marathon. Players who love short, high‑intensity sessions gravitate toward this platform because every moment delivers a burst of excitement.1. Quick Wins: The Pulse of Short SessionsShort bursts of gameplay start with a single click

Elolvasom »

Rizk Casino: Rask Mobil Spill for Umiddelbare Gevinster

For spillere som aldri blir sittende fast ved en desktop, tilbyr Rizk Casino en lys, responsiv mobile opplevelse som holder spenningen i live uten forpliktelsen av lange økter. I en verden hvor en kaffepause kan bli til et spin‑and‑win eventyr, lar plattformens strømlinjeformede grensesnitt deg hoppe rett inn i handlingen—ingen nedlastinger, ingen styr, bare et trykk og

Elolvasom »

PlayMax Casino: Quick Play, Fast Wins – Live Slots and Instant Hits for the On-the-Go Player

For those who crave adrenaline in every spin, PlayMax offers a gaming experience designed to keep the heart racing. Whether you’re waiting for a bus or squeezing a quick break between meetings, the platform’s mobile‑first design lets you dive straight into action without a heavy download. Start your adventure at https://playmax-australia.com/en-au/. From the landing page, you’ll spot

Elolvasom »

2

2