Malac intelligencia

Jó reggelt kívánok, kedves Olvasóim!

Röfögő malac intelligencia gondolatok a reggeli kávé mellé

Most olvasom, hogy egy kutatócsoport által kifejlesztett automatizált rendszer fordíthatja le a sertések röfögését.

Azt gondolom, a kerék, a gőzgép, a tojásos nokedli és az X – faktor feltalálása óta ez lesz az emberiség történelmének legnagyobb vívmánya.

Gondoljunk csak bele! Az ember betér bármelyik sertéstelepre, mondjuk a nagytétényi disznó hizlaldába, ha még megvan.

Hangos röfögő terefere közepébe csöppenünk éppen.

Mindenki visítja a magáét. Jobbról egy mangalica emse kéri ki magának, hogy egy csüngő hasú kan le dagadtdisznózta. Az emsét két ifjú, ámbár koszos ártány bámulja vágyakozva, jobb híján disznó vicceket mesélnek egymásnak.

Kissé távolabb, cefrétől elbódult férjével sivít egy tisztességben megsonkásodott malac asszony, urát teljesen jogosan, részeg disznónak nevezve.

Az egyik sarokban egy vén kan süldőket tanít, éppen az „éhes disznó makkal álmodik” mondást szemlélteti konnektor orrú tanítványainak.

Amelyik diák nem figyel, figyelmeztetésként egy kacsintó böllért ábrázoló képeslapot kap a mestertől.

A vályú mellett eközben két filozófus sertés röfög elgondolkodva:

– Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!- elmélkedik az egyik, sáros csülkével lógó tokáját ráérősen simogatva.

– Bizony, bizony, sok lúd disznót győz!- teszi hozzá az ólhoz dörgölődve barátja, egy nagy fehér hibrid.

Szép új világ lesz ez majd, a beszélő disznókkal, hölgyeim és uraim, de ne feledjük el akkor sem, hogy több nap, mint kolbász!!

Korábbi írások

Vip Casino: Fast‑Paced Slots, Live Action, and Mobile Thrills

When the lights go up and the reels start spinning, the whole atmosphere of Vip Casino feels like a sprint rather than a marathon. Players who love short, high‑intensity sessions gravitate toward this platform because every moment delivers a burst of excitement. 1. Quick Wins: The Pulse of Short Sessions Short bursts of gameplay start with a

Rizk Casino: Rask Mobil Spill for Umiddelbare Gevinster

For spillere som aldri blir sittende fast ved en desktop, tilbyr Rizk Casino en lys, responsiv mobile opplevelse som holder spenningen i live uten forpliktelsen av lange økter. I en verden hvor en kaffepause kan bli til et spin‑and‑win eventyr, lar plattformens strømlinjeformede grensesnitt deg hoppe rett inn i handlingen—ingen nedlastinger, ingen styr, bare et trykk og

Beszélgessünk egy kávé mellett

Írjon üzenetet, mondja el a véleményét!

2

2