Pici gondolatfoszlány a laza késő délutáni kávé mellé
Itt van ugye ez a Pipás Pista történet.
Pista bátyánk volt a magyar bérgyilkos történelem első kis költségvetésű nemváltó hőse, aki Fődi Viktória néven látta meg a szomorkás szegedi tanyavilágot, 1882-ben.
Ide-oda hányta a sors, férjhez ment a környéken valami szörnyű vadállathoz, lett csomó gyereke, aztán elege lett az egészből. Úgy 20 éves kora körül arra gondolt, hogy elmegy napszámba és férfiruhát ölt, elkezd pipázni, sűrűn berúg, szkanderezik és hegyeseket sercint zsíros kalapban, mert akkor férfimunkásként több pénzt kap, mintha nőként tengetné az életét.
Így is lett, dolgozott keményen, esténként meg a Kutyakaparó csárdában szkanderozott, vedelt és verekedett az oda betérő hímekkel. Nagy híre lett, mint Pipás Pista, a helyi vagány csávó. Idővel persze rájöttek, hogy guggolva pisil, de ez nem érdekelt senkit, féltek tőle és tisztelte az egész vármegye.
Volt egy Pampuskáné nevű vajszívű gazdasszony, aki arra kérte egyszer, hogy ölje meg a sógorát, a Dobák Antit, mert nem jó az ágyban és a feleségének meg egy fiatalabb béreslegény tetszett meg.
Pipás Pista persze megszánta a Pampuskáné sógornőjét és felakasztotta a renyhe Dobák Antit, a kivégzést öngyilkosságnak álcázva.
Híre ment az ügynek, beindult a „rosszférjhidegretevő” biznisz. Jó szíve volt Pipás Pistának, így aztán sok rosszul viselkedő férjet felakasztott, de végül csak két gyilkosságot tudtak a perzekutorok rábizonyítani.
Halálra ítélte a kúriai bíróság, végül Horthy megkegyelmezett neki és börtönben halt meg, 1940-ben.
Drága emléke Repülős Giziben élt tovább, aki akkor már 14 éves helyre kis leányka volt és már javában készült a besurranó tolvaj karrierre.